2011. január
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 5. Szarumaru Tajú
奥山に紅葉踏み分け鳴く鹿の声聞く時ぞ秋は悲しき 猿丸大夫
Fent a hegyekben
leveleket taposva
bőgő szarvasok
hangja hallatán lesz csak
az ősz tényleg szomorú
(Szarumaru Tajú)
Az eredetiben is nyitott kérdés, hogy a szarvasok gázolnak-e a lehullott falevelekben, vagy maga a szerző, netán mindegyikük :) Azon múlik az értelmezés, hogy a "fent a hegyekben"-t a közvetlenül utána bőgő szarvasokra, vagy a "...hangját hallgatom"-ra vonatkoztatjuk.
Egy lélek sem jár fent a távoli hegyekben - az első egyértelműen emberre utaló nyom a "hallatán".
Az ősz → szomorúság a kínai irodalom hatását tükrözi állítólag... Azért az európai irodalomtól sem idegen, szerintem nem nélkülözhetetlen hozzá az előkép. Mindenesetre a Heian-kori vakákban az ősz a szomorúság évszaka. Akkor keserű aztán igazán, ha meghalljuk a párkereső szarvasok hangját.
Fontos, hogy a japán irodalomban később többször felbukkanó őszi falevél+szarvas párosítás őse ez a vers.
Érdekesség még, hogy a vers keletkezése idején a hagi (kétszínű bokorhere, Lespedeza bicolor) sárguló leveleit értették az őszi levelek alatt, míg később, amikor a Száz költő száz versét összeválogatta Fudzsivara no Teika, a kaede (juhar) vörösen hulló leveleire asszociáltak. Az előbbi még csak az ősz közepe, az utóbbi már késő őszt jelent.
A mű különben már szintén nagyon régen olvasható magyarul, bár kissé nehezen felismerhető :)
Ismét Kosztolányi:
IHARFA
Sarumaru
Hogy bőg a hatalmas
hegységben a szarvas.
Hullatja vörös levelét az iharfa:
mért zajdul a bánatom őszi viharja?
A vers eredeti lelőhelye a Kokinsú (Régi és új dalok gyűjteménye, 905-ben készült el) negyedik kötete (őszi versek 1/215). A Sinszen Manjósú (Manjósú - Új válogatás) is tartalmazza.
Még visszatérek rá, de ennek a Száz költő száz verse gyűjteménynek az az egyik érdekessége, hogy csak csupasz versek vannak benne. Merthogy a régi antológiákban általában tartozott a költeményekhez egy ún. kotobagaki, ami ha nem is cím, inkább előszó, és hozzáfűz valamit a vershez a szerzőséggel illetve a keletkezési körülményekkel kapcsolatban.
Ebben az esetben a Kokinsúban például azt, hogy Anonymus :) És hogy Koreszada hercegnél tartott költői versenyen (utaavasze) íródott, ezek szerint a IX.század végén.
Szarumaru Tajú szintén a Harminchat költőóriás egyike, de előfordulhat, hogy igazából nem is létezett. Ha mégis, akkor a VIII-IX.században, és vándor művész/mutatványos volt. A szaru majmot jelent japánul, egyes elméletek szerint azért kapta ezt a nevet, mert majomarca volt. Legendák kötődnek a nevéhez, sok helyen róla elnevezett szentély is található.
A császári parancsra készült antológiák egyikében sem maradt fenn műve, és egyetlen biztosan tőle származó vers sem ismert. Létezik egy Szarumaru Tajú Sú (Sz.T. Gyűjtemény) c. verseskötet, amelyben csupa olyan mű van, ami más régi antológiákban ismeretlen szerző költeményeként szerepel.
Fudzsivara no Kintó: Válogatás a Harminchatok műveiből (Szandzsúrokunin-szen) c. antológiájában három verset választott Szarumaru Tajútól, ez az egyik. Ő is és Teika is nyilván tisztában volt vele, hogy a Kokinsúban ismeretlen szerző műveként említik, mégis ezen a néven veszik be a gyűjteményeikbe a verset. Ez érdekes probléma, a költő alakja fokozatosan körvonalazódhatott. Gombhoz a kabátot.
Sibata Tojo, a virágba borult kiszáradt fa - Idén lesz száz éves az első kötetes költőnő
Sibata Tojo* bestseller költőnő Meidzsi 44. évében (1911-ben) született. Végigélte az utána következő Taisó (1912-26) és Sóva-kort (1926-89), majd a jelenlegi Heiszei-korból is tizenöt évet, mire a fia bíztatására verseket kezdett írni 92 évesen. Idős napjaiban ugyanis klasszikus japán tánc volt a hobbija, de fizikai állapota miatt arról kénytelen volt lemondani. Idén, Heiszei 23. évében, június 26-án lesz száz éves.
A Szankei Simbun olvasói műveket közlő "Reggeli versek" c. rovatában közölték időszakosan harmincöt költeményét, majd magánkiadásban is megjelentette őket. Végül az Aszuka Sinsa kiadó tavaly márciusban kihozta addigi összes, 42 versét Kudzsikenaide (Ne add fel) címen, amely mostanra több, mint másfél millió példányban kelt el.
A kötet Taiwanban és Koreában is megjelent, az utóbbiban több, mint húszezer példány fogyott belőle.
A címadó vers így hangzik:
Ne add fel
Ne sóhajtozz,
hogy milyen boldogtalan vagy
A napsugarak és a szellő
senkivel sem kivételez
Álmokat
mindenki egyaránt láthat
Nekem... Sokszor volt nehéz
de jó, hogy éltem
Te se add fel
S mivel egyik nagy álma, hogy világszerte olvassák a műveit, bátran lefordítunk most még kettőt a negyvenkettőből:
Kórterem
Kezdve velem,
aki 95 éves,
94 éves, 89 éves, 86 éves
- egy kórterem négy nővel
Amikor látogatóba jönnek
kinek-kinek a rokonai,
megtelik öregekkel
Közlekedési dugó
a kerekesszékek miatt
Hátam mögött
a sok vidám hanggal
én
a fiam karjára támaszkodom
az ablakból
a tiszta eget nézem
Spórolás
Én... Ha valaki
megajándékoz a kedvességével
félreteszem a szívembe
Amikor elszomorodom
előveszem
és jó kedvem lesz
Te is... Mostantól
Kezdj el félretenni
A nyugdíjnál
jobb lesz
A kiadó közel húszezer levelezőlapot kapott az olvasóktól, köztük olyanok is voltak, akik a verseknek köszönhetően tettek le az öngyilkosságról.
Tojo-szan szerint fordítva van, ő lehet hálás a jó visszhangnak, hiszen virágba borult tőle a kiszáradt fa.
Verseskötet esetében már néhány ezres példányszám is szép eredmény Japánban. Ilyen nagy láz nem is fordul elő túl gyakran, legutóbb az 1987-ben megjelent Saláta emléknap c. kötet (Tavara Macsi műve) bolygatta meg ennyire az eladási listákat.
Képet itt lehet a hölgyről látni.
*angolos átírásban Shibata Toyo
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 4. Jamabe no Akahito
田子の浦に打ち出でゝ見れば白妙のふじのたかねに雪はふりつゝ 山辺赤人
Tago-öbölbe
kimenvén, szemem előtt
a vászonfehér
orma a Fudzsinak, hol
szüntelenül hull a hó
(Jamabe no Akahito)
Jó, ezen a fordításon még gondolkozom :) Ha nem ragaszkodnék a szótagszámhoz, legelsőnek a névelőt venném ki a harmadik sorból.
A szemfülesek lehet, hogy észreveszik, egyszer már ellógtam a "sirotae no" (vászonfehér) kifejezés bővebb magyarázata elől, Dzsitó császárnő művénél.
A "sirotae" a papíreperfa (broussonetia papyrifera) kérgéből készült szőttes. Fehér színe van.
A kifejezés versben leggyakrabban párna-szóként (makurakotoba) használatos, köpönyeg és egyéb ruhadarabok, illetve felhők, hó vagy hullámok jelzőjeként, de itt most kivételesen szó szerinti jelentésével áll (a legtöbb magyarázó szerint).
A kommentárok szerint egyrészt messze van a hegycsúcs, másrészt úgyis eltakarják a hófelhők (merthogy jelenleg is esik ugye), tehát a behavazott hegycsúcsra hulldogáló havat csak elképzeli a költő. (Illetve a Manjósúban szereplő változat valós élményen alapulhat, de ez már íróasztal mellett íródott.)
Ennél érdekesebb, hogy a Heian-kor közepéig szinte közhely volt tengeröblöket és a Fudzsi-hegy csúcsát megénekelni a szerelmes versekben. Később viszont ennek a versnek a hatására a havas Fudzsi tájleírásként lett kedvelt téma.
A vers a Sin Kokinsúból ("Új Régi és új dalok gyűjteménye", 6.kötet, Tél, 675.) való. Az eredetije pedig ennek is a Manjósúban (3.kötet, 318/321.) szerepel, és néhány kifejezésben eltér ettől. (Például nem vászonfehér, hanem tiszta fehér. Mondhatnám hófehér...)
Jamabe no Akahito (?-?, a Nara-kor elején élt), neve középkori olvasat szerint Jamanobeno. Kakinomoto no Hitomaróval együtt őt is a költészet isteneként tisztelték, és szintén a Harminchat költőóriás egyike. A tájleíró költészetben remekelt. A Manjósúban 13 csókája, 37 tankája szerepel. Úgy 46 művét vették be a császári parancsra készült antológiákba, de nála is sok esetben kérdéses a szerzőség.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 3. Kakinomoto no Hitomaro
あし曳きの山鳥の尾のしだり尾のながながし夜をひとりかもねむ 柿本人麻呂
Hosszan nyúlik el
a hegyi fácán farka
hosszan akárcsak
a mai éjszaka ha
egyedül kell töltenem
(Kakinomoto no Hitomaro)
A Súisú c. antológiából való. A Manjósúban még anonymusként szerepel a vers (2813.), valószínűleg később társították Hitomaróhoz.
A hosszú éjszakák az ősz jellemzői, így ez egy őszi költemény. Egyes magyarázók szerint ez a vers női szemszögből íródott: a hölgy otthon várja kedvesét, aki vagy jön, vagy nem. (Ezidőtájt a nemes férfiak éjjel látogatták a hölgyeket, és hajnalban távoztak.) A Heian-kor (794-1185) második felétől előfordult ugyan, hogy férfiak női szemszögből írtak verset, de szerintem semmi szükség leszűkíteni a jelentést. A farka különben csak a fácánkakasnak hosszú...
A mű nyitószava az "asibiki no" (régebben zöngétlenül "asihiki no"-nak ejtették) ún. párna-szó (makurakotoba), azaz egy jelző, vagy jelzős szerkezet, amely után meghatározott szavak állhatnak. Ezt a kifejezést például mindig a "hegy" jelentéskörzetébe kapcsolódó szavak követik. A szóval csak egy probléma van fordítástechnikai szempontból: nem lehet tudni, mit jelent.
Ráadásul állítólag a hegyi fácánok nappal együtt vannak, de az éjszakát külön töltik... A vers hatására alakult ki a szokás (szintén állítólag), hogy nászajándékba nem szabad hegyi fácánt küldeni.
Érdekességképpen a vers Kosztolányi-féle változata így hangzik:
ÉJ
Kakimoto no Hitomaro
Hosszú az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt az ágyán.
A vakáknak nem szokott címe lenni, ezt feltehetőleg az a fordító adta neki, akinek a művéből Kosztolányi dolgozott.
Bardócz Árpád 1920-as kötetében pedig így szerepel:
Egyedül
- Hitomaro -
Aranyfácán rikolt a fák alatt;
az ablakon beleng a rét szaga.
Magam vagyok: hiába vártalak -
be lassan múlik most az éjszaka!
Kakinomoto no Hitomaro (VII.sz.vége-VIII.sz. eleje) az egyik leghíresebb a Manjósú költői közül, a "Harminchat költőóriás" egyike, a későbbi korokban a költészet egyik isteneként tisztelték. Dzsitó császárnőnek és Tenmu császárnak is szolgált, sok költeménye udvari témájú. Nevéhez fűződik az ún. csóka ("hosszú dal") versforma kiteljesítése. A Manjósúban 18 csókája és 67 tankája ("rövid dal") szerepel, illetve később más császári parancsra készült antológiákba is beválogatták 248 költeményét, de ezekből sok valószínűleg nem a sajátja.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 2. Dzsitó császárnő
春すぎて夏きにけらし白妙の衣ほすてふあまの香具山 持統天皇
A tavasz elmúlt
és úgy tűnik, itt a nyár
hisz fehér vászon-
köntösök száradnak már
az égi Kagu-hegyen.
(Dzsitó császárnő)
A holdnaptár szerint az év első három hónapja a tavasz, a második három pedig a nyár.
Az eredeti költemény a Manjósúban (28., szintén Dzsitó császárnő műveként) szerepel, és néhány ponton eltér ettől. A Manjósúban csak egyszerűen bizonyíték a nyárra a száradó köntösök látványa, ám ebben a versben az "úgy tartják"/"azt mondják" szófordulatot használja a köntösökkel kapcsolatban. Tehát precízen szólva a fordítás inkább az eredetihez áll közel, mikor így is kinézhetne a második fele:
s ilyenkor fehér
ruhákat szárítanak
az égi Kagu-hegyen.
Ám valami fehéret mégiscsak láthat a hegyen, ami a nyarat jelzi, ezért mi maradunk az első változatnál. A régi kommentárok között is volt, amely szerint a köntösök fehér virágokra utalnak. Kérdés persze, hogy a császárnő szemei előtt van-e a hegy, vagy csak elképzeli.
Megszemélyesítve pedig maga a hegy is szárogathatná fehér köntösét akár.
A Kagu-hegy az ún. Három Jamatói Hegy (Jamato Szanzan 大和三山) egyike, az Unebi-hegy és a Miminasi-hegy mellett. A legenda szerint az égből pottyant, szent hegy, állandó jelző mellette az "égi", és gyakran találkozunk vele a versekben. Nem mellékes, hogy ez a három hegy körülöleli Fudzsivara-kjót, az újdonsült fővárost (lásd lejjebb).
Dzsitó császárnő (645-702) a 41. uralkodó. Férje, Tenmu halála után került trónra (686-697), és Fudzsivara-kjóba költöztette a fővárost. Kínai mintára épült, Japán első "igazi" városa.
A vers a Sin Kokinsúból ("Új Régi és új dalok gyűjteménye", 3.kötet, Nyár 175.) való.
A császárnőnek hat verse található a Manjósúban, ebből négy a férje halála felett érzett fájdalmáról szól.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 1. Tendzsi császár
秋の田のかりほの庵の苫をあらみわが衣手はつゆにぬれつゝ 天智天皇
Az őszi tarlón
összetákolt lakhelyem
tele van réssel:
köntösöm ujját egyre
csak áztatja a harmat
(Tendzsi császár)
A Heian-kori közmegegyezés szerint a harmattól lucskos ruhaujj igazából "könnyáztatta".
Kérdés, hogy honnan jut eszébe egy császárnak ilyen szituációt megénekelni, próbálták is sokféleképpen magyarázni. Viszont a Manjósú 2174. éneke igen-igen hasonló ehhez, ám Anonymus. Feltételezhető, hogy ez a népdal végül felvette a Heian-kor divatos ritmusát, és még szerzője is akadt.
Tendzsi császár (626-671) a 38. japán császár, nevéhez kötődik a Szoga-család elsöprésével véghezvitt nagy Taika-reform. Uralkodása alatt (668-671) költöztették Ócuba a fővárost.
Ez a műve a Goszensúban ("Későbbi válogatás", császári parancsra készült antológia, 951) található, híres versei szerepelnek még a Manjósúban (VIII.sz.), azaz a Tízezer levél gyűjteményében, bár kettő kivételével kétséges, hogy valóban ő szerezte-e őket.
A hagyomány szerint a Heian-kor (794-1185) uralkodói az ő leszármazottai voltak, míg a korábbi Nara-kor (710-794) császárai az öccse, Tenmu (a 40. császár) utódai. Feltételezik, hogy iránta való tisztelete jeléül helyezte ezt a költeményt a gyűjtemény elejére Fudzsivara no Teika.
