中世文学 Középkor bejegyzései 
Bevezetés a Hjakunin issu-ba :)
Ezt a versgyűjteményt minden japán ismeri, de nem csupán azért, mert az iskolában tanítják. Ez a száz vers egy hagyományosan újévkor játszott kártyajáték alapja, amelyben a költemény egyik fele hallatán kell lecsapni a másik felére, és természetesen az nyer, akinek ez a legtöbbször sikerül. Versenyeket is szoktak rendezni belőle.
Címének szó szerinti fordítása "száz ember - egy vers", azaz egy-egy vers száz költőtől. Ám hasonló című mű a középkortól napjainkig több száz létezett.
A leghíresebb azonban ez, az Ogura Hjakunin issu. Minden jelző nélkül is erre kell gondolni, ha valaki a Száz költő száz verséről beszél.
Az Ogura egy hegy Kiotóban, ahol ama nevezetes nyaraló volt, aminek a falára szánták a válogatást. (Nem túl nagy hegy... 286 méter magas, 51 méterrel magasabb, mint a Gellért-hegy.) Sajnos ez a (beltéri) fal nem maradt fenn.
Az általánosan elfogadott nézet szerint Fudzsivara no Teika* választotta ki a költeményeket. Felmerült még, hogy más válogatta, és Teika csak letisztázta (ez ugye nem mellékes egy országban, ahol ősidők óta nagy súlyt fektettek a kézírásra), vagy más jelölte ki a költőket, akiktől Teika választott egy-egy művet. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy alapvetően Teika válogatta, de később valaki (feltehetőleg a fia, Tameie) még belenyúlt.
A keletkezési idejéről annyit lehet tudni, hogy valamikor 1235 után állították össze (és ragasztották fel egyenként a falra).
A gyűjtemény hatszáz év költeményeit öleli fel, a legkorábbiak a Manjósúból valók, de közvetlen forrása az első tíz császári parancsra készült antológia.
A versek majdnem fele szerelmes költemény, a maradékból pedig feltűnően soknak témája az ősz.
A költemények túlnyomó többsége a Heian-kor klasszikus udvari költészetének képviselője, tehát ezzel az antológiával a kora középkori-középkor eleji japán líráról kapunk átfogó képet. A gyűjtemény elején található hét szerző műve is "udvariasodott", akik valójában (a japán irodalmi periodizáció szerint) ókoriak.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a klasszikus japán irodalom legfontosabb műneme a líra, ezen belül pedig a hetedik század közepe táján megjelenő uta (=dal, más néven vaka=japán dal, ami a kínai verssel szemben keletkezett kifejezés) hosszú időn keresztül központi szerepet kapott. Jelentős helyet foglalt el az udvar társadalmi életében is, mint kommunikációs eszköz (erre még visszatérünk). Érdemes ezért megismerni ezt a különleges világot, mert utána más szemmel fogunk nézni a Gendzsi regényére és a többi klasszikus prózára is.
Fudzsivara no Teika (=Fudzsivara no Szadaie, ugyanannak az írásjelnek más olvasata. Mindkét név használatos a szakirodalomban. 1162-1241)
Költő, tudós, mai szóval élve irodalomkritikus. A japán irodalomtörténet egyik meghatározó alakja.
A száz költő pedig:
1. Tendzsi császár
2. Dzsitó császárnő
3. Kakinomoto no Hitomaro
4. Jamabe no Akahito
5. Szarumaru Tajú
6. Ótomo no Jakamocsi
7. Abe no Nakamaro
8. Kiszen
9. Ono no Komacsi
10. Szemimaru
11. Szangi Takamura (Ono no Takamura)
12. Szódzsó Hendzsó (Josimine no Muneszada)
13. Józei-in
14. Kavara no szadaidzsin (Minamoto no Tóru)
15. Kókó császár
16. Csúnagon Jukihira (Arivara no Jukihira)
17. Arivara no Narihira
18. Fudzsivara no Tosijuki
19. Isze
20. Motojosi herceg
21. Szoszei
22. Funja no Jaszuhide
23. Óe no Csiszato
24. Szugavara no Micsizane
25. Szandzsó no udaidzsin (Fudzsivara no Szadakata)
26. Fudzsivara no Tadahira
27. Fudzsivara no Kaneszuke
28. Minamoto no Munejuki
29. Ósikócsi no Micune
30. Mibu no Tadamine
31. ...
...
*A japán nevek sorrendje ugyanaz, mint a magyarban, elöl a családnév. Az írókat, művészeket gyakran emlegetik az utónevükön, például Szószekiként Nacume Szószekit.
