Kakinomoto no Hitomaro bejegyzései 
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 4. Jamabe no Akahito
田子の浦に打ち出でゝ見れば白妙のふじのたかねに雪はふりつゝ 山辺赤人
Tago-öbölbe
kimenvén, szemem előtt
a vászonfehér
orma a Fudzsinak, hol
szüntelenül hull a hó
(Jamabe no Akahito)
Jó, ezen a fordításon még gondolkozom :) Ha nem ragaszkodnék a szótagszámhoz, legelsőnek a névelőt venném ki a harmadik sorból.
A szemfülesek lehet, hogy észreveszik, egyszer már ellógtam a "sirotae no" (vászonfehér) kifejezés bővebb magyarázata elől, Dzsitó császárnő művénél.
A "sirotae" a papíreperfa (broussonetia papyrifera) kérgéből készült szőttes. Fehér színe van.
A kifejezés versben leggyakrabban párna-szóként (makurakotoba) használatos, köpönyeg és egyéb ruhadarabok, illetve felhők, hó vagy hullámok jelzőjeként, de itt most kivételesen szó szerinti jelentésével áll (a legtöbb magyarázó szerint).
A kommentárok szerint egyrészt messze van a hegycsúcs, másrészt úgyis eltakarják a hófelhők (merthogy jelenleg is esik ugye), tehát a behavazott hegycsúcsra hulldogáló havat csak elképzeli a költő. (Illetve a Manjósúban szereplő változat valós élményen alapulhat, de ez már íróasztal mellett íródott.)
Ennél érdekesebb, hogy a Heian-kor közepéig szinte közhely volt tengeröblöket és a Fudzsi-hegy csúcsát megénekelni a szerelmes versekben. Később viszont ennek a versnek a hatására a havas Fudzsi tájleírásként lett kedvelt téma.
A vers a Sin Kokinsúból ("Új Régi és új dalok gyűjteménye", 6.kötet, Tél, 675.) való. Az eredetije pedig ennek is a Manjósúban (3.kötet, 318/321.) szerepel, és néhány kifejezésben eltér ettől. (Például nem vászonfehér, hanem tiszta fehér. Mondhatnám hófehér...)
Jamabe no Akahito (?-?, a Nara-kor elején élt), neve középkori olvasat szerint Jamanobeno. Kakinomoto no Hitomaróval együtt őt is a költészet isteneként tisztelték, és szintén a Harminchat költőóriás egyike. A tájleíró költészetben remekelt. A Manjósúban 13 csókája, 37 tankája szerepel. Úgy 46 művét vették be a császári parancsra készült antológiákba, de nála is sok esetben kérdéses a szerzőség.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 3. Kakinomoto no Hitomaro
あし曳きの山鳥の尾のしだり尾のながながし夜をひとりかもねむ 柿本人麻呂
Hosszan nyúlik el
a hegyi fácán farka
hosszan akárcsak
a mai éjszaka ha
egyedül kell töltenem
(Kakinomoto no Hitomaro)
A Súisú c. antológiából való. A Manjósúban még anonymusként szerepel a vers (2813.), valószínűleg később társították Hitomaróhoz.
A hosszú éjszakák az ősz jellemzői, így ez egy őszi költemény. Egyes magyarázók szerint ez a vers női szemszögből íródott: a hölgy otthon várja kedvesét, aki vagy jön, vagy nem. (Ezidőtájt a nemes férfiak éjjel látogatták a hölgyeket, és hajnalban távoztak.) A Heian-kor (794-1185) második felétől előfordult ugyan, hogy férfiak női szemszögből írtak verset, de szerintem semmi szükség leszűkíteni a jelentést. A farka különben csak a fácánkakasnak hosszú...
A mű nyitószava az "asibiki no" (régebben zöngétlenül "asihiki no"-nak ejtették) ún. párna-szó (makurakotoba), azaz egy jelző, vagy jelzős szerkezet, amely után meghatározott szavak állhatnak. Ezt a kifejezést például mindig a "hegy" jelentéskörzetébe kapcsolódó szavak követik. A szóval csak egy probléma van fordítástechnikai szempontból: nem lehet tudni, mit jelent.
Ráadásul állítólag a hegyi fácánok nappal együtt vannak, de az éjszakát külön töltik... A vers hatására alakult ki a szokás (szintén állítólag), hogy nászajándékba nem szabad hegyi fácánt küldeni.
Érdekességképpen a vers Kosztolányi-féle változata így hangzik:
ÉJ
Kakimoto no Hitomaro
Hosszú az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt az ágyán.
A vakáknak nem szokott címe lenni, ezt feltehetőleg az a fordító adta neki, akinek a művéből Kosztolányi dolgozott.
Bardócz Árpád 1920-as kötetében pedig így szerepel:
Egyedül
- Hitomaro -
Aranyfácán rikolt a fák alatt;
az ablakon beleng a rét szaga.
Magam vagyok: hiába vártalak -
be lassan múlik most az éjszaka!
Kakinomoto no Hitomaro (VII.sz.vége-VIII.sz. eleje) az egyik leghíresebb a Manjósú költői közül, a "Harminchat költőóriás" egyike, a későbbi korokban a költészet egyik isteneként tisztelték. Dzsitó császárnőnek és Tenmu császárnak is szolgált, sok költeménye udvari témájú. Nevéhez fűződik az ún. csóka ("hosszú dal") versforma kiteljesítése. A Manjósúban 18 csókája és 67 tankája ("rövid dal") szerepel, illetve később más császári parancsra készült antológiákba is beválogatták 248 költeményét, de ezekből sok valószínűleg nem a sajátja.
