Manjósú bejegyzései 
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 6. Ótomo no Jakamocsi
かさゝぎの渡せる橋におくしもの白きを見れば夜ぞふけにける 大伴家持
A szarkaszárnyak
segítő égi hídján
lám megült a dér...
Fehérségéből látom,
milyen sűrű már az éj
(Ótomo no Jakamocsi)
A legenda szerint a Vega szővögetett a Tejút partján, az Altair pedig tehénpásztor volt a túlparton. Mindketten szorgalmasan dolgoztak, mígnem az első találkozásukkor egymásba szerettek, és onnantól kezdve nem volt kedvük mással tölteni az időt. Megharagudott erre Vega édesapja, és eltiltotta őket egymástól. Aztán mégis megsajnálta őket, és engedélyezett egy találkát a holdnaptár szerinti hetedik hó hetedikén, ha addig szépen elkészül a lány a szőnivalóval.
El is készült persze, de aztán kiderült, hogy hiába minden, mert nincs híd a Tejúton.
A szarkák siettek a szerelmesek segítségére, és élő hidat készítettek nekik a szárnyaikból.
Ma is úgy járja, hogy ha ezen a napon esik az eső, a szarkák nem dolgoznak, és a párnak még egy évet kell várni a következő találkozóig.
A dolog persze ennél bonyolultabb valamivel, de a költemény megértéséhez elég ennyi. (A nagyobb európai nyelveken bővebb olvasnivaló a Wikipédián tanabata címszó alatt.)
A kommentárok véleménye megoszlik, hogy valóban az égi hídról és a Tejút fehérségéről van-e szó, vagy egy lépcsőről/hídról a császári udvarban. De mindenképpen nyár a télben.
Az udvart gyakran hasonlítják a mennyhez, így mindkét elméletnek van alapja.
Megint mások szerint pedig a Szarka-híd csupán csak egy bevezető kifejezés (dzsokotoba) a híd szóhoz, mint például Kakinomoto no Hitomaro korábban említett művében a fácán farkának leírása a "hosszú" bevezetéséhez. A "csupán" persze megint nem ilyen egyszerű, mert 31 szótagban nem fér el a fölösleges cicoma.
A Sin Kokinsú hatodik kötetéből (tél, 620) való vers, és a Manjósúban nincsen benne - nem is Jakamocsi írta, de azért az egyik fő verseként tartják számon.
Ótomo no Jakamocsi (718 körül - 785) a Manjósúban legtöbb verssel jelen lévő költő, vagy 450 művét válogatták be, sőt részt vett a szerkesztésében is. A Harminchat költőóriás egyike.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 3. Kakinomoto no Hitomaro
あし曳きの山鳥の尾のしだり尾のながながし夜をひとりかもねむ 柿本人麻呂
Hosszan nyúlik el
a hegyi fácán farka
hosszan akárcsak
a mai éjszaka ha
egyedül kell töltenem
(Kakinomoto no Hitomaro)
A Súisú c. antológiából való. A Manjósúban még anonymusként szerepel a vers (2813.), valószínűleg később társították Hitomaróhoz.
A hosszú éjszakák az ősz jellemzői, így ez egy őszi költemény. Egyes magyarázók szerint ez a vers női szemszögből íródott: a hölgy otthon várja kedvesét, aki vagy jön, vagy nem. (Ezidőtájt a nemes férfiak éjjel látogatták a hölgyeket, és hajnalban távoztak.) A Heian-kor (794-1185) második felétől előfordult ugyan, hogy férfiak női szemszögből írtak verset, de szerintem semmi szükség leszűkíteni a jelentést. A farka különben csak a fácánkakasnak hosszú...
A mű nyitószava az "asibiki no" (régebben zöngétlenül "asihiki no"-nak ejtették) ún. párna-szó (makurakotoba), azaz egy jelző, vagy jelzős szerkezet, amely után meghatározott szavak állhatnak. Ezt a kifejezést például mindig a "hegy" jelentéskörzetébe kapcsolódó szavak követik. A szóval csak egy probléma van fordítástechnikai szempontból: nem lehet tudni, mit jelent.
Ráadásul állítólag a hegyi fácánok nappal együtt vannak, de az éjszakát külön töltik... A vers hatására alakult ki a szokás (szintén állítólag), hogy nászajándékba nem szabad hegyi fácánt küldeni.
Érdekességképpen a vers Kosztolányi-féle változata így hangzik:
ÉJ
Kakimoto no Hitomaro
Hosszú az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt az ágyán.
A vakáknak nem szokott címe lenni, ezt feltehetőleg az a fordító adta neki, akinek a művéből Kosztolányi dolgozott.
Bardócz Árpád 1920-as kötetében pedig így szerepel:
Egyedül
- Hitomaro -
Aranyfácán rikolt a fák alatt;
az ablakon beleng a rét szaga.
Magam vagyok: hiába vártalak -
be lassan múlik most az éjszaka!
Kakinomoto no Hitomaro (VII.sz.vége-VIII.sz. eleje) az egyik leghíresebb a Manjósú költői közül, a "Harminchat költőóriás" egyike, a későbbi korokban a költészet egyik isteneként tisztelték. Dzsitó császárnőnek és Tenmu császárnak is szolgált, sok költeménye udvari témájú. Nevéhez fűződik az ún. csóka ("hosszú dal") versforma kiteljesítése. A Manjósúban 18 csókája és 67 tankája ("rövid dal") szerepel, illetve később más császári parancsra készült antológiákba is beválogatták 248 költeményét, de ezekből sok valószínűleg nem a sajátja.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 2. Dzsitó császárnő
春すぎて夏きにけらし白妙の衣ほすてふあまの香具山 持統天皇
A tavasz elmúlt
és úgy tűnik, itt a nyár
hisz fehér vászon-
köntösök száradnak már
az égi Kagu-hegyen.
(Dzsitó császárnő)
A holdnaptár szerint az év első három hónapja a tavasz, a második három pedig a nyár.
Az eredeti költemény a Manjósúban (28., szintén Dzsitó császárnő műveként) szerepel, és néhány ponton eltér ettől. A Manjósúban csak egyszerűen bizonyíték a nyárra a száradó köntösök látványa, ám ebben a versben az "úgy tartják"/"azt mondják" szófordulatot használja a köntösökkel kapcsolatban. Tehát precízen szólva a fordítás inkább az eredetihez áll közel, mikor így is kinézhetne a második fele:
s ilyenkor fehér
ruhákat szárítanak
az égi Kagu-hegyen.
Ám valami fehéret mégiscsak láthat a hegyen, ami a nyarat jelzi, ezért mi maradunk az első változatnál. A régi kommentárok között is volt, amely szerint a köntösök fehér virágokra utalnak. Kérdés persze, hogy a császárnő szemei előtt van-e a hegy, vagy csak elképzeli.
Megszemélyesítve pedig maga a hegy is szárogathatná fehér köntösét akár.
A Kagu-hegy az ún. Három Jamatói Hegy (Jamato Szanzan 大和三山) egyike, az Unebi-hegy és a Miminasi-hegy mellett. A legenda szerint az égből pottyant, szent hegy, állandó jelző mellette az "égi", és gyakran találkozunk vele a versekben. Nem mellékes, hogy ez a három hegy körülöleli Fudzsivara-kjót, az újdonsült fővárost (lásd lejjebb).
Dzsitó császárnő (645-702) a 41. uralkodó. Férje, Tenmu halála után került trónra (686-697), és Fudzsivara-kjóba költöztette a fővárost. Kínai mintára épült, Japán első "igazi" városa.
A vers a Sin Kokinsúból ("Új Régi és új dalok gyűjteménye", 3.kötet, Nyár 175.) való.
A császárnőnek hat verse található a Manjósúban, ebből négy a férje halála felett érzett fájdalmáról szól.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 1. Tendzsi császár
秋の田のかりほの庵の苫をあらみわが衣手はつゆにぬれつゝ 天智天皇
Az őszi tarlón
összetákolt lakhelyem
tele van réssel:
köntösöm ujját egyre
csak áztatja a harmat
(Tendzsi császár)
A Heian-kori közmegegyezés szerint a harmattól lucskos ruhaujj igazából "könnyáztatta".
Kérdés, hogy honnan jut eszébe egy császárnak ilyen szituációt megénekelni, próbálták is sokféleképpen magyarázni. Viszont a Manjósú 2174. éneke igen-igen hasonló ehhez, ám Anonymus. Feltételezhető, hogy ez a népdal végül felvette a Heian-kor divatos ritmusát, és még szerzője is akadt.
Tendzsi császár (626-671) a 38. japán császár, nevéhez kötődik a Szoga-család elsöprésével véghezvitt nagy Taika-reform. Uralkodása alatt (668-671) költöztették Ócuba a fővárost.
Ez a műve a Goszensúban ("Későbbi válogatás", császári parancsra készült antológia, 951) található, híres versei szerepelnek még a Manjósúban (VIII.sz.), azaz a Tízezer levél gyűjteményében, bár kettő kivételével kétséges, hogy valóban ő szerezte-e őket.
A hagyomány szerint a Heian-kor (794-1185) uralkodói az ő leszármazottai voltak, míg a korábbi Nara-kor (710-794) császárai az öccse, Tenmu (a 40. császár) utódai. Feltételezik, hogy iránta való tisztelete jeléül helyezte ezt a költeményt a gyűjtemény elejére Fudzsivara no Teika.
