kotobagaki bejegyzései 
Hjakunin Issu - Száz költő száz verse 11. Ono no Takamura
わたの原八十島かけて漕ぎ出でぬと人には告げよ海人の釣舟 参議篁
vata no hara / jaszosima kakete / kogiidenu to/ hito ni va cugejo / ama no curibune
A habos tenger
Ezer szigete felé
Kieveztem én
- Vidd meg neki ezt a hírt
Kis halászhajó!
(Ono no Takamura)
Ono no Takamura (802-852) a Heian-kor elején élt tudós, kínai verseket és vakákat egyaránt költött (ez utóbbi nem volt még olyan nagy divat akkoriban). Szaga császár (az 52. császár) kegyeltje, ám amikor 37 évesen elküldték volna a Tang Kínába a követ helyetteseként, indulás előtt galibát okozott, magára haragította a császárt, így száműzték Oki tartományba. Végül két év múlva a következő utáni császár (Ninmjó) visszahívta. Azután szép karriert futott be.
Ebben a gyűjteményben eredetileg Szangi Takamura-ként szerepel, aminek az első tagja a dainagon és a csúnagon után következő magas rangú beosztás, összesen nyolc fő lehetett egyszerre kinevezve.
Hat verse van a Kokinsúban, sok mendemonda kötődik a nevéhez, és valaki később megírta a Takamura regényét is (Takamura monogatari).
A költemény a Kokinsú 9. kötetéből (Utazás, 407.) való.
A verset a Kokinsúban szereplő magyarázat (kotobagaki) szerint akkor küldte egy hátrahagyott szerettének, amikor elindult a száműzetésbe.
Az ószakai Naniva-öbölből kellett indulnia különben, erre máskor még visszatérünk.
A fordításkor az "ezer" mellett döntöttem, de az eredetiben "nyolcvan" (jaszo) áll. Értsd "nagyon sok". A sintóban és a buddhizmusban is fontos szám a nyolc, de a klasszikus japán nyelvben és irodalomban is gyakran találkozunk vele. A nyolcszáz (jao) pl. a jaoja (zöldséges) szóban köszön vissza ma is, és szinte minden ismeretterjesztő könyv sintó bekezdése azzal kezdődik, hogy Japán a nyolcmillió isten (jao jorozu no kami) országa.
Egyszóval haladó vaka-olvasók nyugodtan behelyettesíthetik a nyolcvanat is, ugyanúgy két szótag ;)
Ha már a fordításnál tartunk: lehetett volna "nekik" is, mert a japánban nem jelölik a többes számot. Egyes értelmezők szerint az összes hátrahagyott ismerősének, rokonának üzen. Ízlés dolga.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 10. Szemimaru
これやこの行くも帰るも別れては知るも知らぬもあふさかの関 蝉丸
Ez a bizonyos,
Ahol jönnek és mennek...
- Viszontlátásig -
Barátok, idegenek:
A Találkozás-hágó.
(Szemimaru)
A Goszensú 15.kötetében (Vegyes I., 1089.) szerepel. Ott magyarázat (kotobagaki) is van mellette a keletkezéséről, miszerint "Amikor Találkozás-hágónál (Ószaka no szeki) épített kunyhóban lakott, a járókelőket elnézvén [írta]"
Itt lehetett kelet felé elhagyni Kiotót, és idáig kísérték az utazókat az otthon maradók - tehát az elválás helye is a Találkozás-hágó.
A Találkozás-hágó gyakran szerepel természetesen utazásról szóló költeményekben, de a neve miatt gyakori utamakura* szerelmes versekben.
Sokak szerint az a buddhista nézet tükröződik ebben a műben, hogy semmi sem állandó, és akik találkoztak, azoknak el kell válniuk.
Szemimaru (9.sz. második fele) a Heian-kor hat költőóriásának (Rokkaszen) idején élt, ha élt, bár valószínűleg csak a legendákban.
Ezek szerint Daigo császár vak fia volt, és visszavonult a világtól. Híres biva-lant játékos volt.
*UTAMAKURA: Versben gyakran megénekelt helynév, amihez idővel a szokásjog által meghatározott asszociációk kapcsolódtak. Például az Ószaka no szeki-hez a találkozás, a Tacuta-hegyhez az őszi falevelek, vagy Josino-hoz a cseresznyevirág vagy a hó.
A szó eredetileg a költészetben használatos párnaszavak (makurakotoba), bevezető kifejezések (dzsokotoba), állat-, növény- és helynevek összefoglaló neve volt.
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 7. Abe no Nakamaro
天の原ふりさけ見れば春日なる三笠の山に出でし月かも 安倍仲麿
A tágas égre
felpillantván mit látok:
a kaszugai
Mikasza-hegynél régen
ugyanez a Hold jött fel
(Abe no Nakamaro)
Nakamaro Kínából hazaindulván emlékszik vissza a sok évvel azelőtti Holdra. A Tang-Kínába küldöttek a Mikasza-hegyen imádkoztak a szerencsés útért indulás előtt.
Kaszuga a mai Nara város területén van, a Mikasza-hegyen található a Kaszuga-szentély.
A vers második felének a fordítása például így is hangozhatna:
egyazon Holdat
mint rég a kaszugai
Mikasza-hegy ormánál
Ám amennyire lehet, igyekszem a gondolatok eredeti sorrendjét megtartani. Ha előre hoznám a "csattanót", a maradék két sor már csak puszta töltelék lenne.
A Kokinsú kilencedik kötetében (Utazás, 406.) található. Ott magyarázat (kotobagaki) is van hozzá: "Kínában, a Holdra feltekinvén írta". Ha minden igaz, Nakamaro a tiszteletére rendezett búcsúünnepségen költötte, ami után végül is nem sikerült hazatérnie.
Abe no Nakamaro (698-770) a Nara-kor közepén élt, és fiatalon (717) elküldték tanulni a Tang-Kínába. Harminc év után egyszer megpróbált hazamenni egy japán küldöttséggel, de viharba keveredett és Vietnamban kötött ki, ahonnan visszament Kínába. Végül ott élte le az életét. A korabeli híres költőkkel, Li Bo-val és Wang Wei-jel is barátságot kötött. Az előbbi verset is írt bánatában, amikor fülébe jutott a pletyka, hogy hazautazás közben Nakamaro vízbe fúlt.
A Soku Súisú-ban (1276) van még egy verse.
A magyar irodalomra tett hatása pedig alant olvasható.
Bardócz Árpád 1920-ban megjelent Japán versek c. művében így szerepel:
Honvágy
- Nakamaro -
Sokszor honvágy fog el
s szemem távolba lát -
látom fehérleni
kis házunk oldalát.
Látok hegyormokat
meg sziklás, zord falat
s virágos réteket
aranyló hold alatt...
Hjakunin issu - Száz költő száz verse 5. Szarumaru Tajú
奥山に紅葉踏み分け鳴く鹿の声聞く時ぞ秋は悲しき 猿丸大夫
Fent a hegyekben
leveleket taposva
bőgő szarvasok
hangja hallatán lesz csak
az ősz tényleg szomorú
(Szarumaru Tajú)
Az eredetiben is nyitott kérdés, hogy a szarvasok gázolnak-e a lehullott falevelekben, vagy maga a szerző, netán mindegyikük :) Azon múlik az értelmezés, hogy a "fent a hegyekben"-t a közvetlenül utána bőgő szarvasokra, vagy a "...hangját hallgatom"-ra vonatkoztatjuk.
Egy lélek sem jár fent a távoli hegyekben - az első egyértelműen emberre utaló nyom a "hallatán".
Az ősz → szomorúság a kínai irodalom hatását tükrözi állítólag... Azért az európai irodalomtól sem idegen, szerintem nem nélkülözhetetlen hozzá az előkép. Mindenesetre a Heian-kori vakákban az ősz a szomorúság évszaka. Akkor keserű aztán igazán, ha meghalljuk a párkereső szarvasok hangját.
Fontos, hogy a japán irodalomban később többször felbukkanó őszi falevél+szarvas párosítás őse ez a vers.
Érdekesség még, hogy a vers keletkezése idején a hagi (kétszínű bokorhere, Lespedeza bicolor) sárguló leveleit értették az őszi levelek alatt, míg később, amikor a Száz költő száz versét összeválogatta Fudzsivara no Teika, a kaede (juhar) vörösen hulló leveleire asszociáltak. Az előbbi még csak az ősz közepe, az utóbbi már késő őszt jelent.
A mű különben már szintén nagyon régen olvasható magyarul, bár kissé nehezen felismerhető :)
Ismét Kosztolányi:
IHARFA
Sarumaru
Hogy bőg a hatalmas
hegységben a szarvas.
Hullatja vörös levelét az iharfa:
mért zajdul a bánatom őszi viharja?
A vers eredeti lelőhelye a Kokinsú (Régi és új dalok gyűjteménye, 905-ben készült el) negyedik kötete (őszi versek 1/215). A Sinszen Manjósú (Manjósú - Új válogatás) is tartalmazza.
Még visszatérek rá, de ennek a Száz költő száz verse gyűjteménynek az az egyik érdekessége, hogy csak csupasz versek vannak benne. Merthogy a régi antológiákban általában tartozott a költeményekhez egy ún. kotobagaki, ami ha nem is cím, inkább előszó, és hozzáfűz valamit a vershez a szerzőséggel illetve a keletkezési körülményekkel kapcsolatban.
Ebben az esetben a Kokinsúban például azt, hogy Anonymus :) És hogy Koreszada hercegnél tartott költői versenyen (utaavasze) íródott, ezek szerint a IX.század végén.
Szarumaru Tajú szintén a Harminchat költőóriás egyike, de előfordulhat, hogy igazából nem is létezett. Ha mégis, akkor a VIII-IX.században, és vándor művész/mutatványos volt. A szaru majmot jelent japánul, egyes elméletek szerint azért kapta ezt a nevet, mert majomarca volt. Legendák kötődnek a nevéhez, sok helyen róla elnevezett szentély is található.
A császári parancsra készült antológiák egyikében sem maradt fenn műve, és egyetlen biztosan tőle származó vers sem ismert. Létezik egy Szarumaru Tajú Sú (Sz.T. Gyűjtemény) c. verseskötet, amelyben csupa olyan mű van, ami más régi antológiákban ismeretlen szerző költeményeként szerepel.
Fudzsivara no Kintó: Válogatás a Harminchatok műveiből (Szandzsúrokunin-szen) c. antológiájában három verset választott Szarumaru Tajútól, ez az egyik. Ő is és Teika is nyilván tisztában volt vele, hogy a Kokinsúban ismeretlen szerző műveként említik, mégis ezen a néven veszik be a gyűjteményeikbe a verset. Ez érdekes probléma, a költő alakja fokozatosan körvonalazódhatott. Gombhoz a kabátot.
